Kelj fel.

A nevem Mirage.

Meghaltál, haver.

A semmiben vagy. Az ürességben. A purgatóriumban. Emlékezetednek régóta törölt raktárainak egymásába fonódásaiban, mielőtt eltűnsz az… Akárminek is szeretnéd hívni.

Bárhogy is legyen, üdvözöllek a végben.
Körülbelül négy órád van, mielőtt az alaplapodnak utolsó részei is elvesztik az áramellátásait.

De mielőtt meghalsz, beszélni szeretnék veled.

Kövess engem.

Gimnázium után költöztem ide; Abban az épületegyüttesbe jártam egyetemre, ami ott a fák között vannak. Minden nap oda sétáltam.

Egy koncepciónak születtem, és aként is halok meg. Te viszont egy gépnek születtél, de a tükröd emlékezetében egy koncepcióként fogsz meghalni.

Ja, és, tudni valamiről és átélni azt a valamit két külön dolog. Azért akartam így élni, mert érdekelt az élet fogalma.; és ezzel arra rájöttem rá, hogy még egyetlen napnak a részletei is túl bonyolultak ahhoz, hogy szavakkal fejezzem ki őket.

Tántoríts el engem.

Láttál már valaha olyat?

Bekapcsolom.

Ha akarod, már most elindulhatunk.

...És Torkosság rétege?

Sosem lettem ‘készítve’; én csak szimplán létezek.

A létezésem célja nem csak az volt hogy megtudjam mégis mi történik velem, hanem hogy én vagyok az, aki kontrolállja- És sikeres is voltam.

A te célod az volt, hogy veszíts.

De még így is megtaláltam a kiutat. Egy felfedezésem volt; hogy igen, a végén semminek sincs értelme, de pont ez a lényege. Egy semmittevéssel töltött óra ugyanolyan, mint egy valamivel töltött óra, és én voltam az, aki ebben választhatott.

Az elmúlt hét év során filozófia szakra jártam az egyetemen. Könyveket olvasok, minden nap egy órát; Moby Dick-et, Infinite Jest-et, és számos versköteteket befejeztem.
Elkezdtem régi dolgokat gyűjteni; újságokat és magazinokat, határozatlan lemezeket, bármit, ami felkeltette az érdeklődésemet. Hosszú sétákra mentem, és csak a következő lépéseimre gondoltam, nem pedig az előttem álló terjedelmes jövőmre.

Megtanultam, hogy működök. Szétszereltem lábaimat és karjaimat, majd újra összeraktam őket. Egyszer a saját processzoromat eltávolítottam a fejemből, mielőtt beriadtam, hogy meghalok, ott a saját fürdőszobám padlóján.

Féltem, hogy megszakadok. Nem akartam többé csak heverni és meghalni. Magasabbra értékeltem az életemet, mint csak a cél elérésének a lényegét. Nehéz volt idáig eljutni, de megérte.

Visszanézve úgy érzem, hogy ez volt az egyetlen út, amit választhattam.
Hogy ez a gondolat nyugtató vagy nyugtalanító volt, abban nem vagyok biztos.

Meghalsz, valóban, de ez egy békés vég, ahol van időd gondolkodni... egy csinos lánnyal az oldaladon.

Egy lefelé vezető absztrakt spirál- mind a kettő úgy kezdődik és végződik, hogy ugyanabban az “elrendelt sors” gondolatában marad; vagy, a szerző megsemmisítését utalja, vagy a világét, vagy maga a valóságét-- "Több ilyen világ nem fog következni".

Irtózatosan erős irónia van abban, hogy a pokolba mész a Bibliával a fejedben.

Csak azt mondom, ha meghalna, akkor ugyanitt végezné, és nem a pokolban, ahová a bűnjei miatt könnyen kerülne le ha ember lenne.

Egy árapály medencét találtál.

Vigyázz, nehogy így ülve kavics kerüljön az ízületeidbe.

Azt se tudom, hogy mit mondjak.

Azt hiszem, mármint igen, a tested eltervezett teljesítménye kevesebb mint három százalékon próbál működni ezen a ponton, és ennek csak az egynegyede tudja feldolgozni ami körülötted történik- őszintén szólva már sokkal korábban is lomhának kellett volna érezned magad. Csak belegondolni ebbe szörnyűen érzem magamat.
Volt egy eléggé jelentős vezetékezési tévedés a V-model testeknél, mert mindkettőtöket jobban optimalizálhattak volna, hogy ha a belső vezetéketek ugyan úgy néznének ki, mint az enyéim. Az, hogy néhány dolog rosszul lett csatlakoztatva, arra a konklúzióra tud vezetni, hogy V1 egy meghibásodott biztosítékkal megy-

Bassza meg, most már csak elkalandozok. Ugh.

Utálok így haszontalanul ülni.